2010. november 23., kedd

2x11 - By The Light Of The Moon - Tartalom

Tartalom:

TYLER SZEMBENÉZ AZ ELSŐ ÁTVÁLTOZÁSÁVAL - A telihold közeledtével Caroline segít Tylernek felkészülni az átváltozásra amit már nem tud elkerülni. Amíg Stefan és Katherine játszadoznak egymással, addig Damon és Alaric gyanakvóan figyeli az új idegen, Jules feltűnését Mystic Fallsban, keresve az eltűnt barátját, Masont. Elena aggódik Jeremy és barátai miatt, akik vállalták, hogy megvédik őt bármitől. Bonnie és Luca egytt dolgoznak egy varázslaton, és eközben megtartják egymás titkát mások előtt. Végül, Elijah váratlanul megjelenik egy olyan ajánlattal, ami megváltoztathat mindent




További képek ebből az epizódból ITT

A kulisszák mögött! :)

A színészek és a készítők bepillantást engednek a kulisszák mögé.

Forrás: RTL-Klub

Klaus információk :) további forgatókönyv részlet.

Klaus 25 és 35 év közötti, jó humorérzékkel megáldott, jóképű, sármos, intelligens vámpír. Ő az egyetlen személy, ( most itt ezt nem értem pontosan :D ) aki legyőzheti Damont, vagy aki pont olyan mint Damon . (ez majd kiderül :D)
És pont ez az oka, amiért több ezer évet élt. Klaus egy idős az Elsőkkel. Talán ő a legöregebb. De mivel ez nem biztos, maradjunk abban, hogy öreg.

 A változás lehetősége itt is fenn áll!

ELSŐ SZÍNHELY: este, egy bérelt lakás, sötét előszoba. Egy szexi, fiatal vámpír nő, Amy belép, ledobja a kulcsot az asztalra, felkapcsolja a villanyt, és összerezzen Klaus láttán, aki a kanapén ül.
KLAUS (megfeszülve): Tudtam, hogy "reggeli-típus" vagy, de azt nem, hogy egy "majd-reggel-jövök" típus is.
AMY: Az új barátom jobban szereti az éjszakát.
KLAUS: Együtt vagy egy másik vámpírral?
AMY: Talán. Mi az? Féltékeny vagy?
KLAUS: Teljesen. Azóta haldoklom belül, hogy elmentél. (szünet, Klaus nevet)
AMY: Rossz vagy.
KLAUS: Nem, rossz volna elismerni, hogy tíz percig unatkoztam, de aztán találkoztam veled. Vámpírként zavaró.
AMY: Nos, ezer éves vagy.
KLAUS: Áucs.
AMY: Tudod, hogy szeretsz.
KLAUS: Ez a szép... (szünet) Az évek során csak pár dolgot szerettem meg igazán. A keresztes hadjáratokat. Donizetti munkáit. A Star Wars-t a folytatásai előtt... (szünet) Észreveszel bármit, ami hiányzik?
AMY: Ha nem érdekellek, akkor miért vagy itt?
KLAUS: Tudom, hogy rólam beszéltél. (csöndbe burkolózik)
AMY: Nem tudom, hogy miről beszélsz.
KLAUS: Annak a fickónak, akivel azelőtt láttalak a bárnál. Tudom, hogy elmondtál neki mindent rólam.
AMY: Milyen fickónak?
KLAUS: Damon Salvatore.
AMY: Úgy hívták? Ő csak bepróbálkozott.
KLAUS: Emlékszel, hogy mit mondtam nemrég az unatkozásról? (szünet) Megint unatkozom. (Klaus Amy irányába sétál, Amy visszahőköl)
AMY: Nem. Kérlek... (Klaus lefogja, mosolyog, Amí könnyek között, rémülten néz)
AMY: Miért mosolyogsz?
KLAUS: Éppen valami másra gondoltam, amit szeretek. (Klaus felemeli Amy-t nyakánál)

MÁSODIK SZÍNHELY: Mystic Grill, Klaus leül a bárpulthoz, közel Alarichez.
KLAUS: Tehetne nekem egy szívességet. (Alaric felnéz az italáról)
ALARIC: Ki maga?
KLAUS: Klaus. (Alaric sokkot kap, megdermed)
KLAUS: Hagyok időt, hogy feldolgozza a tényt. (szünet) Valamit meg kell tennie nekem.
ALARIC: Nem tud meggyőzni.
KLAUS (szórakozottan): Mert verbénája van?
ALARIC: Tudom, hogy egy ősvámpírral is működik.
KLAUS: Igaza van. Ezért beszélünk most. Találkozni velünk. Velem. (szünet) Találkoztam egy nővel délután. Szép, szőke. Azt mondta, hogy az egyetemi diplomájára készül pszichológiából. Neki is volt verbénája. (Alaric felkel, Klaus a karjára teszi a kezét) Ne mozogjon. (szünet) Jennának hívták.
ALARIC: Mit művelt vele?
KLAUS: Még semmit. Kivéve, hogy egy kicsit kihasítottam a nyakából, és az autóm csomagtartójába tettem, ahol éppen elvérzik. (hagy időt Alaricnek, hogy feldolgozza a hallottakat)
KLAUS: Úgyhogy tegye meg a szívességet.

Kiszivárgott Forgatókönyv Részlet! SPOILER

 Kiszivárgott pár részlet a TVD második évadának forgatókönyvéből. Olvashatunk új szereplőkről, illetve a leírásukról és egy pár jelenet terveit is elolvashatjuk. A nevek természetesen még nem biztosak, bármikor fent áll a változás, ahogy a jelenetek folyamatánál is.

1. jelenet: Mystic Falls utcáján
Csikorgó gumik, az autó hirtelen megáll és majdnem elüti egy férfi, aki az úton fekszik. Az ajtó kinyílik, Jessica odarohan a férfihoz, Ijedt egyben mérges és nagyon aggódik.
Jessica: Uram, jól van?
Jessica vegye elő a telefonját, és hívjon segítséget. A fiú magához tér.
Jessica: Mi történt?
Férfi:Eltévedtem
Jessica:  Kell segítség?
Férfi: Igen, tud nekem segíteni?
A férfi elővesz egy üveget a kabátjából és meghúzza.
Jessica:  Maga részeg
Jessica feláll, hogy elmenjen
Férfi: Kérem, ne menjen. Szükségem van a segítségére!
A férfi hirtelen vámpírrá válik és megragadja Jessicát.
Férfi: Ne mozdulj!
Továbbra is mozdulatlan, visszafogott
Jessica: Nem akarok bajt
Férfi: Én sem, meg kell értenie
A férfi csalódott
Jessica: Mit értsek meg? Miért nem tesz semmit? Mi akar?
Férfi: Nem vagyok benne biztos, hogy megöljelek. Dobjunk fel egy érmét.
Jessica elkezd sírni, megrémült a halál gondolatától
Jessica: Kérlek ne tedd!
Férfi: De muszáj
Jessica: Ne, ne, kérem...
A férfi belemélyeszti fogait a lányba és megöli Jessicát.

Személyleírások
Alice: Egy fiatal német akcentusú lány (Talán nem vámpír, mert egyszer azt mondja "Steven nem engedélyezte") nyilván Steven megigézte.
Cody: 30 év körüli, három másik vámpírral együtt "nyomul", és nagyon éhes :D
James: egy másik vámpír, úgy néz ki, hogy meg akarja védeni Roset

Jelenet:
James megjelenik Rose előtt, megállnak az ajtóban, míg a többi vámpír közeledik.
Cody: Érted jöttünk
James: Biztos, hogy nem
Készek a támadásra, mikor belép Adrienne (aki egy könyvmoly, és vámpírnak látszik, nagyon fenyegető alkat)

Interjú. esetleges spoiler.

A halál és a románc sokkoló részei a Vámpírnaplók című sorozatnak, de a kérdés az ,hogy: ki fog meghalni és ki kapja a „románcot”?
Katerina Grahammel beszéltünk az L.A. Gay & Lesbian Center’s 39th Anniversary Gala & Auction nevű rendezvényen.
Kat: „Biztos vagyok abban, hogy valaki meg fog halni. Azt hiszem Kevint (Williamson) ismerve, valami őrületeset fognak kidobni, egy hatalmas csavart. De ez csak az én véleményem”

2010. november 18., csütörtök

promo kép :)

Megjelent egy újabb promo kép melyen kedvenceink láthatók :D
azt hiszem nem csak szerintem lett eszméletlenül fantasztikus kép :O :D:D

2010. november 11., csütörtök

2x11 cím és menetrend :)

2x11 - By the Light of the Moon ( A Hold fényénél).
Elég romantikusan hangzik, de ha belegondolunk, és a vérfarkasokra koncentrálunk, akkor már rögtön nem olyan romantikus ez az egész... :D
Amerikai barátaink pedig közzé tették a menetrendet, egészen december végéig.
november 18 – 2.03 “Bad Moon Rising” (ismétlés)
november 25 – 2.05 “Kill or Be Killed” (ism.)
december 2 – 2.10 “The Sacrifice”
december 9 – 2.11 “By the Light of the Moon”
hétfő, dec. 13 – The Return és Brave New World (ism.)
kedd, dec. 14 – Bad Moon Rising és Memory Lane (ism.)
szerda, dec. 15 – Kill Or Be Killed és Plan B (ism.)
csütörtök, dec. 16 – Masquerade és Rose (ism.)
péntek, dec. 17 – Katerina és The Sacrifice (ism.)
december 23 – ismétlés
december 30 – ismétlés
 És amint láthatjátok a 11. rész után ismét lesz egy szünet ami hosszabb lesz mint a mostani.... :/
háááát.... bele sem merek gondolni h mi lesz velünk addig :O :(

2x10 - The Sacrifice - Tartalom :)

JEREMY VESZÉLYES HIBÁT VISZ VÉGHEZ - Elena úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi az ügyet, és csábítóan ösztönzi Rose-t (vendégszereplő, Lauren Cohan) hogy segítsen neki. Amikor a dolgok váratlan fordulatot vesznek, Rose Damont hívja, hogy bánjon el a tervvel, amit Elena mozgásba lendített. Jeremy vakmerő kísérletével, hogy segítsen Bonnie-t helyrehozni a holdkő olyan életveszélyes helyzetbe sodorja, ami Stefant is rákényszeríti, hogy veszélyes vízre evezzen. Bonnie és Luka (vendégszereplő, Bryton James) közelebbi kapcsolatba kerülnek. Tyler megmutatja Caroline-nak a Lockwood pincét, ahol Caroline olyan felfedezést tesz, ami mindkettőjüket halálra rémíti. Sara Canning, Zach Roerig és Matt Davis szintén szerepelnek. Ralph Hemecker rendezte, és Caroline Dries írta az epizódot.

2010. november 10., szerda

2x09 - Katerina -webclip + MAGYAR felirat! :)

Megérkezett a naagy nagy szünet / :( / előtti utolsó 9. rész-hez tartozó webclip is :)
Jeremy végre megteszi az első lépést Bonnie felé! :)
és feltűnik az új szereplő Lucas is...akivel azt hiszem lesznek még bonyodalmak... :)

2010. november 9., kedd

Köszönet a fordításért Lizii-nek :)

 naagy SPOILERek! így az egész nem valami értelmes...hisz a forgatókönyv darabjai.. de azért remélem megértitek! :)
/én megértettem szal hajráá olvasásra fel ...máraki tudni szeretné az elkövetkezendőket :) /

Néhány  spoiler került napvilágra az elkövetkező 10. és 11. epizódból, amikről jól tudjuk, hogy még az ún. "téli szünet" előtt adásba fognak kerülni. Nagyon komoly spoilereket tartalmaz a következő cikk, úgyhogy amennyiben nem akarsz megtudni kulcsfontosságú információkat, azt ajánlom, hogy MOST HAGYD ABBA AZ OLVASÁST Ha viszont szereted a spoilereket... vedd figyelembe, hogy ezek az információk javarészt casting szövegkönyveken alapulnak, úgyhogy a változtatás lehetősége fenn áll.
A forrás szerint a 10. epizódban, vagyis a "The Sacrifice"-ban (Az áldozat) Elena és Rose véletlenül belebotlanak egy lehetőségbe, hogy még egy lépéssel közelebb kerüljenek az Elsőkhöz. Amíg Katherine hihető megszemélyesítésén dolgoznak, Elena a szükséges információk birtokába jut egy bizonyos Adrienne-ről. De hogy igazi TVD stílusban maradjunk, minden a feje tetejére áll, és valaki kitépett szívvel végzi, szó szerint.
Ugyanettől a forrástól tudjuk, hogy a vámpír-sorozatban három új karakterrel találkozhatunk a 10. részben. Egy kis infó:

 Cody: A 10. részben jelenik meg. Egy vámpír, aki parancsokat ad, hogy hozzanak vissza egy nőt. (Elena, Katherine vagy Rose?) a főnökének (Byron?). Szembekerül Adrienne-nel, James-szel és Rose-zal, hogy megvédje azt a bizonyos személyt, de Adrienne kitépi a szívét, így meghal.
Adrienne: A 10. részben tűnik fel. Párszor lesz említve a neve az elkövetkezendő epizódokban. Nagyon veszélyes vámpírként van feltüntetve; senki nem mer kapcsolatba lépni vele. Rose és Elena keresik őt a 10. részben, és végül megtalálják, nyilvánvalóan ugyanebben az epizódban.
Alice: Legelőször a 10. részben tűnik fel. Elég fiatal lány egy kis német akcentussal. Úgy tűnik, hogy egy Steven nevű fiúval él.

Alice találkozik Rose-zal és Elenával Steven lakásában. Először Rose megkérdezi Alice-tól, hogy mi történt Stevennel, aztán Elena megjelenik és elmondja neki, hogy Adrienne-t keresik. Alice azt mondja, hogy ez öngyilkosság, és hogy senki nem mer beszélni vele; egy pillanatig azt hiszi, Elena maga Katherine Pierce.
Elena eldönti, hogy megszemélyesíti Katherinet, és megkérdezi Alice-tól, hogy ismeri-e őt. Alice azt feleli: "Csak hírnévből. Miattad akartam vámpír lenni." Úgy tűnik, Alice nem Steven miatt lett vámpír... Elena közelít Alice felé, és arra kéri, hogy hívja fel Stevent és találjon valakit, aki ismeri Adrienne-t. Alice nem akarja megcsinálni, és küld egy figyelmeztető üzenetet, hogy Katherine Adrienne-t akarja látni, azonnal. De tudja, hogy Katherine mire képes, úgyhogy belemegy a szövetkezésbe. Felhív valakit, és végül megszerzik annak a számát, aki ismeri Adrienne-t.
És itt van még egy új karakterről infó, akiről már korábban esett szó, és a 11. részben tűnik fel. Michaela McManus játssza, a hölgy neve Jules.

Jules: Először a 11. részben tűnik fel. Fiatal, 20 éves, napbarnított, szexi és okos. Mystic Fallsba jön, hogy érdeklődjön Mason Lockwood eltűnése felől. Jules meglátogatja Tylert és elmondja neki, hogy ő Mason barátja, és őt keresi. Tyler azt mondja: "Mason visszament Floridába már egy ideje", mire Jules, "A probléma, hogy nem jött vissza." Jules szembekerül Damonnal, és a kezdetektől fogva tudja, hogy vámpír. Damon megfenyegeti és figyelmezteti, hogy fejezze be a keresést Mason után.

2010. november 7., vasárnap

Forrás: RTL Klub :)

Ian Somerhalder örül neki, hogy nincs olyan hatalma a nők felett, mint Damonnak. Szerinte túl veszélyes lenne.

Amikor elindult a Vámpírnaplók 2009 őszén, sokan hatalmas örömmel fogadták a hírt, hogy a Lostból már ismert kékszemű sármőr, Ian Somerhalder is fontos szerepet játszik benne. A rajongók a PopWatchon keresztül üzentek neki, első kérdésük az volt: mikor fogják póló nélkül látni a sorozatban?

Ian Somerhalder: Azonnal. Azt hiszem, Damon gyakran fogja ledobni a ruháit. Ő egy rendbontó, milyen lenne egy jó rendbontó anélkül, hogy vetkőzne...

Pop Watch: Esetleg egy szexjelenetben?
I.S.: Damonnak egy csomó oka van arra, hogy levegye a ruháit.

P.W.: Van esély olyan szerelmi jelenetre, ami nem halállal végződik?
I.S.: Ó, Istenem! Remélem. Nem, természetesen... Az a helyzet, hogy a Salvatore fivéreknek van egy nagyon vicces képessége. Ezek a fiúk, különösen Damon trükkösen használja az elméjét. Alapvetően azt csinálok a sorozatban a nőkkel, amit akarok, aztán ők szépen mindent elfelejtenek. Ami... nagyon jól jön, tudod mire gondolok? Örülök, hogy nincs ilyen hatalmam. Ez nagyon veszélyes lenne. (Nevet.)

P.W.: Néhány ember úgy gondolja, a sorozat sikere attól függ majd, hogy mennyire működik a kémia Stefan és Elena között.
I.S.: Szerintem ez csak egy komponense a történetnek. Minden szerelmi történetnek szüksége van egy katalizátorra. Ezt az érzelmi szálat sok oldalról tesztelték. Hogyan fejezzék ki ezt? Ez a két ember összetartozik. Vannak tétek, viszályok és küzdelmek, ezek mind magukban rejtik a bukás, a szerelem, az elhagyás lehetőségét. De mindig van egy katalizátor, és szerintem Damon egy ilyen katalizátor.

P.W.:
4400 embert kérdeztünk meg a karakteredről, és 80 százalék azt mondta, hogy Damont előbb pofon vágná, majd megcsókolná. Ez meglep téged?
I.S.: Nem éppen. Ez félelmetes, és nagyon vicces... Elképzelem, hogy állok egy repülőtéren, ahol 4000 ember áll sorban, én pedig mindegyiket megcsókolom, aztán kapok tőlük egy maflást.

P.W.: Korábban azt mondtad, nehéz olvasni az emberekben, főleg, ha valami egyszerre nyugtalanít és vonz is bennük.
I.S.: Igen. Tudni akarod mi a fenére jó a gondolkodás? Miért csináljuk ezt? Ez rossz. És egy kicsit vicces. És egy kicsit beteg.

Damon Salvatore azóta már jó néhány nőt megcsókolt, de olyan szexjelenetet még nem láttunk tőle, amit be is fejezett volna, mint Stefan és Elena a tizedik, Fordulópont című epizódban. Pedig Ian Somerhalder nem szégyellős típus, A vonzás szabályaiban meleg egyetemistát alakított, aki a Dawson és a haverokból ismert James Van Der Beek csókja után vágyódott, egy tízrészes sorozatban, a Mondd, hogy szeretsz!-ben pedig olyan naturális szexjelenetet vállalt, amitől még az edzettek is zavarba jönnek.

Forrás: RTL Klub :)

Ian szerint Damon figurája sokkal humánusabb módszerrel támad, mint egy brutális gyilkos.
Nem kétséges, hogy az Alkonyat körüli őrület új életet lehelt a vámpír-mítoszba és olyan nagyszerű sorozatok indulását eredményezte, mint a True Blood vagy a Vámpírnaplók. Stefan Salvatore megformálója, Paul Wesley szerint nem véletlen, hogy a vérszívók ennyire népszerűek manapság.
– Az utóbbi időben a vámpírokról rögtön a szex jut az eszünkbe. Régebben a vámpírok olyanok voltak, mint Drakula. Ijesztően néztek ki, de ma már a vámpír szónak van egy szexuális felhangja.

Akárcsak az Alkonyat Sagában, a Vámpírnaplókban is dögös pasik és csajok állnak a cselekmény középpontjában. Ráadásul a testvérpár rosszfiúját, Damont egy szívdöglesztő férfimodell játssza, Ian Somerhalder. A kékszemű sármőr szerencsésnek érzi magát, amiért egy ilyen sikeres sorozatban szerepelhet, miközben sok kollégáját ellehetetlenítik azzal, hogy nem kapnak jó szerepeket. 

– Ha egy vagy ezek közül az emberek közül, te vagy a legszerencsésebb ebben a bizniszben. Egy olyan tévéshow-ban szerepelni, amire büszke vagy... maga az álom.
A Vámpírnaplók történetét elsősorban a szerelmi szál viszi előre. Damon és Elena között is forr a levegő, de még nem tudhatjuk, Stefan szerelme kerül-e olyan helyzetbe, mint 150 évvel korábban Katherine.
– Damon néhány gyönyörű nő nyakából szívja a vért, ez szerintem sokkal jobb, mintha egy brutális gyilkos lenne – árulta el Ian Somerhalder.

2010. november 6., szombat

Új vendég szereplő! :)

SPOILER!
Újabb visszatérő szereplő fog feltűnni a VD-ben, aki nem más mint Michaela McManus.
Mostanában nem vagyunk híján vendégszereplőknek, ám a halálozási arányt figyelembe véve ez nem meglepő.
Michaela Julest fogja alakítani, aki Mason egyik jó barátja Floridából.
Ezzel el is árultuk, hogy a "Hé, Mason Floridában van!" sztori dugába fog dőlni.
Jules először a 11. részben fog feltűnni. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

2010. november 5., péntek

2010. november 2., kedd

Rossz hír :(

Szünet a VD-ben!

A Vámpírnaplók 2. évadának szünet előtti utolsó része: November 11. - 2x09 - Katerina
A Vámpírnaplók 2. évadának szünet utáni első része: December 9. -2x10 - The Sacrifice

2x09 - Katerina -Spoiler!

Ebben a részben visszaugrunk a 15. század vége felé , Bulgáriába.

Mi változtatta át Katherine Pierce-t (akkori nevén Katerina Petrova-t) egy hidegvérű gyilkossá? Nina Dobrev azt mondta, hogy erre fény derül a november 11-i részben, melyben 1490-ben, Bulgáriában leszünk. "Megtudjuk végre, hogy hogyan változott vámpírrá és hogyan vált azzá ami most is - egy önző, őrült nővé aki csak magára gondol," mondta Nina, aki szintén Bulgáriában született és beszél is Katherine anyanyelvén.
Az, hogy Katherine hogyan változott át, az nagy titok, egy új fenyegetéssel találkozunk az akkori Mystic Falls-ban.

"Ennek a gazembernek nagyon mély-mély múltja van a vámpírlegendában" tette hozzá Julie Plec a sorozat egyik producere. "És ez lesz az utolsó epizód még a téliszünet előtt (Dec. 9 az új rész dátuma), és végre láthatni fogjuk szegény Tyler Lockwood gyötrelmes átalakulását vérfarkassá."


További képeket ebből a részből ITT találtok ;) 

Új videók!

 



Sziasztok! Hoztam nektek 2 kis videót! Az első Katherine-ről szól, míg a másik Caroline új oldalát mutassa be! Nem a legjobbak, de nekem tetszenek. Egyébként a következő videóm Damon and Elena 3 lesz ami szerintem nagyon jó lesz!